Autóbérlés meglepetések nélkül

Pretty Caucasian woman at the beach smiling at camera.

Autóbérléssel kapcsolatos tudnivalók

Az autóbérlés ma már megszokott, széles körben elterjedt módja az utazásnak. A standard autók mellett nagyobb családoknak, kisebb társaságoknak lehetőség van akár kisbusz bérlésére is, illetve speciális autók (pl. limuzin) is bérelhetőek, sofőrszolgálat pedig már szinte mindenhol igénybe vehető.

Tudnivalók autóbérléshez:

Az autóbérlést komoly feltételekhez kötik a bérlő cégek, mivel a bérlés teljes időtartama alatt a bérlőnek kell anyagi felelősséget vállalnia az autóért.

Az alábbiakban egy-két tudnivalóval szeretnénk segíteni, hogy felkészülten érkezzen az autóbérlő pultjához.

 

1) Bérlés feltétele:

Betöltött 25. életév, 1 évnél régebben kiállított jogosítvány.

Dombornyomott hitelkártya (pl., Visa, Amex, MasterCard) a sofőr, azaz a bérlő nevén.

Nemzetközi jogosítvány (kétnyelvű).

 

2) Foglaláshoz szükséges információk:

Az autót a vezető, azaz a bérlő nevére kell foglalni, módosítani nem lehet.

Pontosan meg kell határozni az autó felvételének helyét és idejét (óra, perc). Reptéri felvétel esetén az érkezés után 1 órával későbbi időpontot érdemes megadni, mert az autót nem tartják a megadott időpontnál tovább.

 

Leadás helye/ideje: reptéri leadás esetén a repülőgép indulása előtt 2-3 órával korábban adja le az autót, hogy ne késse le járatát.

Amennyiben repülővel érkezik, meg kell adni a járatszámot, így késés esetén is tartják az autót.

Előre meg kell határozni, hogy milyen autót szeretne bérelni. Nem lehet konkrét típust bérelni, csak kategóriát, melyet utaslétszám és a csomagok száma szerint érdemes megválasztani.

Foglaláskor un. extra lekérésre van lehetőség, pl. navigáció, gyermekülés, téli gumi, egyéb.  A szolgáltatás díját a helyszínen kell fizetni.

Annak ellenére, hogy az autó bérleti díját előre kifizeti, az autóbérlő cégek a bérleti szerződés megkötésekor kauciót kérnek, melyet készpénzben nem fogadnak el, csak dombornyomott hitelkártyán zárolt összeg formájában. Ennek mértéke eltérő, a bérelt autó kategóriájától függ.

A kártyán történt zárolást a bérlők az autó sértetlen visszaadása után feloldják. A pénz az autó leadása után kb. 2-4 hét múlva jelenik meg újra a számlán, banktól függően.

Lehetőség van arra is a bérlés során, hogy az autót máshol adja le, mint ahol felvette. Lehet ez másik város, de akár ország is, azonban előre érdeklődni kell, hogy milyen országokba lehet utazni a bérelt autóval. Az egyirányú bérlésnek felára van.

A bérelt autóval át lehet lépni országhatárokat, azonban erről előre érdeklődni kell.

A bérlés díja általában korlátlan kilométerhasználatot tartalmaz, de lehet maximum kilométer korlát is meghatározva, mely fölött kilométerenként számláznak.

Kérheti, hogy az autót megadott címen (nem magáncím) vehesse fel, vagy adhassa le, azonban a kiszállítási szolgáltatás feláras.

Nem minden állomáson érhető el a szolgáltatás, a kiszállítási díj általában a távolság függvénye.

 

3) Autó biztosítás:

Az alapbiztosítás, azaz az önrészes töréskár-, lopáskár biztosítás a bérlés díjában általában benne van, de ez cégenként változhat.

Az önrész mértéke az autó kategóriájától függően változhat, általában megegyezik a kaució mértékével.

Minden esetben alaposan tájékozódjon az autóbiztosítás pontos tartalmáról, fedezetének összegéről, kárrendezési módokról.

Javasoljuk, hogy az esetleges kellemetlenségek elkerülése érdekében válassza az All-inclusive típusú biztosítási csomagokat – minimális önrész mellett maximális kárfedezetet  nyújt.

 

4) Autó felvétele:

Személyazonosításkor az alábbi dokumentumokat kérik: jogosítvány, útlevél, hitelkártya, fizetésként szolgáló voucher.

Bérleti szerződés megkötésekor minden egyes szolgáltatást külön-külön alá kell írni.

Figyelmesen olvassa át, mert ilyenkor írja alá, milyen feltételekkel bérli az autót, illetve ilyenkor tud biztosítást is kérni az autóra.

Kocsi átvételekor együtt nézik át az autót a bérlő cég munkatársával és kitöltik az átvételi dokumentumot.

Ilyet töltenek ki az autó leadásakor is, így érdemes figyelmesen megnézni az autót.

5) Bérlés alatt:

Az autóban általában elhelyeznek egy információs csomagot: pl. bérbeadó elérhetőségei, helyi sebességhatárok, fizetős utak, egyéb.

6) Autó-káresemény:

Ha meghibásodik az autó (esetleges díjakról érdeklődjön előre), hívja a bérlő céget, szerelő vagy csereautó igényelhető.

Maradjon az autó mellett mindaddig, míg érte nem jönnek, mert addig is felelős érte.

Baleset, autó sérülése, lopása esetén mindig készíttessen rendőrségi jegyzőkönyvet.

 

7.) Autó leadás:

A leadás helye vagy ideje módosítható, a bérleti szerződésen található számon kell előre jelezni, érdeklődjön az esetleges többlet költségekről.

Ha 24 órával a szerződött leadási időn túl sem jelentkezik, a bérlő cég értesítheti a rendőrséget.

Az autót teli tankkal kell visszavinni, különben felszámítják a tankolás díját.

Previous
Previous

Repülés biztonságosan, felkészülten

Next
Next

A nyugodt utazás alapja: biztosítás